A kardszárnyú delfinek táplálkozása

A kardszárnyú delfin a cetfélék közül a leginkább ragadozó természetű, és az egyetlen olyan, amely melegvérű állatokat is megtámad. Étrendjét a tudomány kellő részletességgel ismeri; az adatok részben a vadászó állatok megfigyeléséből, részben a cetvadászok által elejtett delfinek gyomortartalmának vizsgálatából származnak, de ma már értékes adatok nyerhetők a delfinek ürülékének elemzésével is. A kutatások szerint a kardszárnyú delfin szinte minden kellően nagy állatot elfogyaszt, még a nálánál jóval nagyobb bálnákat is. A tengeri tápláléklánc vitathatatlan csúcsán áll.

A nagy sziláscetek közül bizonyítottan szerepel a kardszárnyú delfin étlapján a grönlandi bálna (Balaena mysticetus), az északi simabálna (Eubalaena glacialis), a szürke bálna (Eschrichtius robustus), a hosszúszárnyú bálna (Megaptera novaeangliae), a csukabálna (Balaenoptera acutorostrata), a tőkebálna (Balaenoptera borealis), a közönségs barázdás bálna (Balaenoptera physalus), és Földünk legnagyobb állata, a kék bálna (Balaenoptera musculus) is. Megöli az ámbrás cetet (Physeter macrocephalus), a különféle csőrös ceteket, a fehér delfint (Delphinapterus leucas), a narvált (Monodon monoceros) és a gömbölyűfejű delfint; a kisebb delfinek közül a barna delfineket, a csíkos delfint (Stenella coeruleoalba), a közönséges delfint (Delphinus delphis) és a sötét delfint (Lagenorhynchus obscurus).

A fókák közül a kardszárnyú delfin megeszi a rozmárt (Odobenus rosmarus), az elefántfókákat, oroszlánfókákat, medvefókákat, a szakállas fókát (Erignathus barbatus), a rákevő fókát (Lobodon carcinophagus), a borjúfókát (Phoca vitulina), a leopárdfókát (Hydrurga leptonyx) és a Weddell-fókát (Leptonychotes weddellii). A menyétfélék közül a tengeri vidra (Enhydra lutris) eshet a kardszárnyú delfin zsákmányául.

Kedveli a szárnyasokat is, mint a pingvineket, a kárókatonát és a tengeri récéket.

Mint az egy delfintől elvárható, a kardszárnyú delfin halakat is eszik, így például bonitót (Sarda spp.), tőkehalat (Gadus spp.), elektromos ráját (Torpedo californica), laposhalakat (Heterosomata spp.), heringet (Clupea spp.), makrélát (Scombridae), holdhalat (Lampris regius), lazacot (Oncorhynchus spp.), szardíniát (Sardinops melanosticta), bűzöslazacot (Osmeridae) és tonhalat (Thunnus spp.); de megeszi a cápákat, így a hatalmas termetű, bár ártalmatlan óriáscápát (Cetorhinus maximus) is. Elfogyasztja a tengeri teknősöket is, valamint a polipot és a különféle tintahalakat is. A képen látható állat éppen egy pörölycápát ejtett el.

Ezt egészítik ki az olyan szokatlanabb zsákmányállatok, mint a tengerszorosokon átúszó jávorszarvasok, a parthoz túl közel merészkedő birkák, valamint a delfináriumok látogatóinak kutyái.

Vadászati módszerek

A kardszárnyú delfinek, talán Felicián és barátai kivételével, nem tartják feladatuknak, hogy a fentebb közölt teljes étlapot végigegyék. Étrendjük vidékenként változik. Norvégia partjainál például heringet, Japán térségében tőkehalat, laposhalakat és lábasfejűeket esznek. A Gibraltári-szorost azért látogatják a kardszárnyú delfinek, hogy ott tonhalra horgásszanak. Argentína partjainál elefántfókákra és oroszlánfókákra vadásznak. Észak-Amerika nyugati oldalán a rezidens közösségek tagjai halevők (kedvencük a lazac), míg a tranziensek lelkes fóka- és bálnavadászok: nemrég egy bálnanéző túra résztvevőinek is tartottak egy nagy sikerű bemutatót, az áldozat egy Minke-bálna volt. Az Antarktisz vizeiben is vannak békés halászok, akiket hasuk sárgás színe is megkülönböztet a hófehér hasú fókavadászoktól.

Zsákmányállataikat változatos módszerekkel ejtik el. A Valdés-félszigetnél (Argentína) a delfinek úgy kapják el a parton tartózkodó fókákat, hogy közben néhány másodpercre maguk is szárazra kerülnek; ezzel nagy veszélynek teszik ki magukat, hiszen ha nem sikerül visszacsúszniuk a vízbe, az pusztulásukat jelenti. Az Antarktisz körüli tengerekben a delfinek hozzájutnak a jégen napozó fókákhoz is: a jeget fejükkel átszakítják, az úszó jégtáblát feldöntik, vagy olyan hullámot kavarnak, hogy az a fókát lesodorja a jégtábláról. A fókákat gyakran nem harapással ölik meg, hanem farkukkal, vagy — Zinedine Zidane példáját követve — fejükkel ütik agyon őket.

Ha bálnát (többnyire fiatal borjút) szemeltek ki áldozatul, akkor csapatban támadják meg, elszakítják társaitól, körülveszik, és megakadályozzák, hogy levegőért a felszínre emelkedjen, vagy melluszonyaikkal eltakarják orrnyílásait, mindaddig, amíg a bálna meg nem fullad. Általában nem eszik meg az egész bálnát, csak a legfinomabb részeket; elsősorban a nyelv és az ajkak érdeklik őket.

Egy állatkerti kardszárnyú delfin azt a szokást vette fel, hogy a lenyelt halakat visszaöklendezi, és a csalétekre odagyűlő sirályokat megeszi. Társai egy idő után eltanulták tőle ezt a szokást, s most már ők is képesek friss madárhúshoz jutni. Természetben az is előfordul, hogy a delfinek játékból madarakat fognak meg, majd elengedik őket.

Az orcák a halak elfogásának is sokféle módját ismerik. Norvég delfinek a carousel módszert alkalmazzák: csoportosan támadnak meg egy heringrajt, körülveszik őket, buborékokat bocsátanak ki, mire a halraj szorosan öszetömörül; ezután a delfinek belefarkalnak a heringrajba, és az agyoncsapott vagy elkábított halakat egyenként elfogyasztják. Új-zélandi delfinek tüskésrájákkal frizbiznek: a levegőbe dobják a veszélyes halat, és megpróbálják olyan helyzetben elkapni, hogy ne szúrhassa meg őket. A Gibraltári-szorosban a delfinek a tonhalhalászok csónakjai körül ólálkodnak, s ha egy tonhal ráharap a halászok horgára, igyekeznek minél több húst leenni a többmázsás halról, mielőtt még a halászok a csónakba emelnék zsákmányukat.

Emberevés

A kardszárnyú delfin étlapján furcsa módon nem szerepel az ember. Nincs bizonyíték arra, hogy vadon élő kardszárnyú delfinek valaha is embert öltek és ettek volna meg. Ennek ellenére a közelmúltig emberevő ragadozóként tartották számon őket. Egy 1960-ban megjelent amerikai búvárzsebkönyv a búvárokat fenyegető veszélyek között a kardszárnyú delfineket a legsúlyosabb IV+ fokozatba sorolja. Egy másik, szállóigévé lett vélemény szerint: "Akit a kardszárnyú delfin megtámad, annak egyetlen esélye marad: a reinkarnáció."

A szájhagyomány szerint a kardszárnyú delfinek bosszút állnak azokon, akik bántalmaznák őket. Egy történet szerint 1956-ban két kanadai favágó rönköket dobált a vízbe, amikor észrevették a delfinek közeledését. Egyikük egy rönkkel szándékosan fejbevágott egy delfint. Este, amikor a favágók csónakon akartak visszajutni táborhelyükre, a delfinek felborították a csónakot, és a rosszakaratú favágó örökre eltűnt. Erre az esetre nincs más bizonyíték, mint a túlélő favágó beszámolója. Mint azt egy cetkutató kijelentette, "semmi sem süllyed el gyorsabban, mint egy részeg favágó. Egy biztos: egy kardszárnyú delfin sohasem enne meg egy favágót. Nehezen emészthető."

Az egyetlen bizonyított eset, amikor vad kardszárnyú delfin embert támadott meg, 1972-ben történt. Egy Hans Kretschmer nevű 18 éves szörfözőt ért a támadás a kaliforniai Monterey mellett, a part közvetlen közelében. Az állat Kretschmer combjába harapott, három mély sebet ejtve rajta. Kretschmer ököllel megütötte támadóját, mire az elúszott. A sebeket száz öltéssel tudták összevarrni. Kretschmer teljesen meggyógyult. A szemtanúk beszámolója és a harapásnyomok alapján megállapítható, hogy a támadó egy kardszárnyú delfin volt.

Két másik esetben vitorlás hajókat ért támadás. Mindkét vitorlást nagy ütés érte alulról, a hajótest beszakadt, s a hajók elsüllyedtek. Senki sem halt meg. A hajótöröttek kardszárnyú delfineket láttak a mentőcsónak körül körözni. Egyáltalán nem biztos, hogy ők támadtak, a hajók sziklazátonynak is ütközhettek. Mindenesetre békén hagyták a védtelen hajótörötteket. Mindhárom esetben arról lehetett szó, hogy a delfinek tévedésben voltak: a hajókat bálnával, a fürdőzőt fókával tévesztették össze. Tévedésüket szerencsére még időben belátták. Milyen íze van ennek? Fuj, de gusztustalan!

Nem válik viszont a kardszárnyú delfinek dicsőségére az, hogy egyes esetekben saját fajtársaikat is megeszik. Legalábbis egy Sevcsenko nevű orosz tudós szerint, aki az 1979-80-as vadászati idény során 30 elejtett delfin gyomortartalmát vizsgálta meg, és kettőben kardszárnyú delfinek maradványait is megtalálta. Másik tizenegy gyomorban viszont nem talált semmit, tehát szegény állatok valószínűleg nagyon éhesek voltak.